A 900 éves Bakonykoppány község múltja és jelene

1086-1986.

Írta: Rácz István

1086: Cupa.
1230: capella Omnium Sanetorum in Cuppan.

Koppány, mint a Bakonybéli Apátság ősi birtoka, és mint helységnév egy 1086-ban kelt oklevélen található meg először, ahol - az írás szerint - az apátságnak 16 lovas, 14 szántó, összesen 30 jobbágya és házanépe él. A név török eredetű személynév, amely "nagy, győzelmes, erős"-et jelent. Mind a név, mind a névadás módja igen korai megszállásra mutat. Ezt igazolja a XI. századbeli előfordulása is.

Bakonykoppány község neve a magyarság élete és első, nagy európai sorsfordulójára, az államalapítás történelmi időszakára emlékeztet. Ahhoz, hogy ez a folyamat végbemehessen, Géza fejedelem örökségét vállalva fiának Istvánnak tovább kellett haladnia: be kellett fejezni az államszervezet kialakítását, a pogány magyaroknak a keresztény hitre való térítését és letelepítését. Mind ez csak akkor valósulhatott meg, ha elűzi és legyőzi maga, valamint a kereszténység pogány ellenségeit. Ezek közé tartozott Koppány, somogy (sumadia) vajdája, királyságra törő rokona is, akit 998-ban a Veszprém melletti csatában sikerült levernie.

A szétvert pogány sereg számára a Bakony erdőrengetege menekvő, jó búvóhelynek kínálkozott. Koppány hívei meghúzódva, és távol a gyűlölt kereszténységtől az ormokon, és a Gerence patak melletti tisztásokon tovább áldoztak ősi isteneiknek. Itt keresték fel őket a Szent Benedek rend hittérítő szerzetesei, akiknek (Bakony)Bél kedvező szerzetesi magányt, csendet biztosítva letelepedésre alkalmas lakóhelynek bizonyult. Ezért ezen a helyen velencei Gellért társai, valamint Günther vezette albaicki bajor szerzetesek számára István király, Szent Móricz tiszteletére, monostort alapított. Az alapító levél 1037. szeptember-decemberben készült. Az eredeti nincs meg, de megtalálható I. Károly 1330. március 11-én kelt levele, amelyben átírta IV. Bélának István privilégiumát magába foglaló okiratát. A régészeti adatok arról tanúskodnak, hogy a pogány magyarok a mai Koppány helyén római és népvándorlás-korabeli település maradványaira bukkantak. A Bereg dűlőben lévő dombtetőn üveggyöngymellékletes avarkori sírok kerültek elő. A Gerence patakba ömlő források vizét, három helyen gát keresztezi. A gátakat és az egykori vízzel borított területeket jól kivehetően egy 1869-es kataszteri térkép is ábrázolja. A régészek szerint nem lehetetlen, hogy a római telepek közelében alkalmazott olyan völgyzárral, vagy vízduzzasztóval van dolgunk, amelynek a rendeltetését - egyenlőre - a szakirodalom még nem oldotta meg. A Hidra-dűlőben a Papföldeken végzett megfigyelés szerint szántáskor római telephelyre utaló épületmaradványok kerülnek elő. A lelőhely keleti szélén, útépítéskor egy római cserepekkel kirakott népvándorláskori tűzhelyet találtak, és a környékén népvándorlás-korabeli cserepek kerültek elő. A Határrét-dűlőben Árpád-kori cserépbogrács, fogaskerék- és hullámvonaldíszű fazéktöredékeket gyűjtöttek össze. A Gerence híd alapozásánál, útépítés közben római kori érmeket találtak. Bizonyosra vehető, hogy a kereszténység elől a Bakonyba menekült pogány magyarok a mai Koppány helyén (vagy közelében) letelepedésre alkalmas helyet találtak és az új település a vezérük után kapta a nevét.

Koppány 1548-ig volt a Bakonybéli Apátság birtoka. Sörös Pongrác "A Bakonybéli Apátság története" című könyvében állapítja meg ezekről az évszázadokról, amely Bakonykoppány történetére is érvényes: "...Az apátság kultúrértékei az égések, rablások folytán veszendőbe mentek és a kolostorlakók maguk sem fordítottak ezekre elég figyelmet. Krónikák, nekrológiumok, értékes kéziratok nálunk teljességgel hiányoznak, ill. csak az újabb korban mutatkoznak. Innen van, hogy beszélhetünk tengernyi hosszabb, rövidebb perről, rablásról, gyilkolásról, amelyek jellemzik ezt a kort, de csak egyoldalúan, arról azonban, ami örvendetes ellenkép volna ... csak keveset, szűkszavúan szólhatunk...." Ezzel magyarázható, hogy az apátság önállóságának idejéből (1023-1548) Koppányról is csak egy-egy képet tudunk felvillantani, amely jellemezheti a lakosság életének alakulását.

A Bakonybéli Apát kérésére IX. Gergely pápa 1230. április 19-én kelt bullájában az apátságot védelmébe vette, az összes tartozékaival - köztük a "Mindenszentek" (Szt. Borbála) tiszteletére emelt koppányi templommal - együtt. Megtiltja a püspököknek, hogy az apátság birtokain tizedet követeljenek, vagy kicsikarjanak. A koppányiak temploma 1383-ban plébániai egyház, 1478-ban kőtornya van, az írások a plébánosát először 1517-ben említik. A régi templom teljesen az 1670-es években pusztult el, az újat 1730-ban (az újratelepítés után) építették.

Jakab apát idejéből (1256-1259) ismert az apátság népeinek osztályba sorolása. Ezek: szabadok, lovasszolgák, szántóvetők, szőlőmunkások, tímárok, ácsok, kádárok, esztergályosok, szakácsok, molnárok, pékek és pásztorok. Ebben az időben a monostornak három ispánja is van: Koppány, Batu, akinek a fia Pál, és a király bírója: Vojteh.

Az apátság 20 szabadja közül 16, akiknek az volt a kötelességük, hogy az apátot, vagy a szerzeteseket lovon kísérjék Koppányon lakott. A nevük: Ponyvádi, Fontojdi, Kozma, Demjén, Bonal, Szorosdi, Györe, Iván, "nagy" Iván, Szenil, Ököldi, Lovadi, Béna, Sol, Makicza és Ászár.

A 49 lovasszolga közül 16 ugyancsak koppányi lakos volt. A nevük: Keca, Dobron, György, Hildek, Halid, Erecs, Futtak, Szella, Jutas, Hyllen, Aradocs, Györök, Mutina, Taja, Tunik és Maglód. Ismert a koppányi aratók névsora is. Ezek: Iván és fia, Poscoba, Szósztó, Raton, Szekeres, Pásztor, Lapó, Tönk, Bakon, Vajad, Szemet, Siket, Szombat és Bynadi.

A szerzetesek élelemmel és ruházattal való ellátása is a jobbágyok kötelessége volt. Ebben részt vettek a koppányiak is. A lovasszolgák megszántották az összes földet, kész lisztet, és a ruházatukhoz az asszonyok vásznat készítettek. A koppányiak teendője volt még az apátság épületében a házimunkák elvégzése is.

Magyar Péter apátról (1352-1361) feljegyezték, hogy 1354-ben megemlékezett azokról, akik Nagy Lajos hadjáratai alkalmával, a kolostor nevében, harcoltak. Első volt közülük a koppányi Pánczél János, aki saját költségén három alkalommal ment el, Nagy Lajos seregében harcolva, vérét ontva a tengerentúlra. A Veszprém megyei Mártonházán (a mai Márkón) birtokkal ajándékozta meg.

A Koppányt ért támadás, a falu kirablása és kifosztása a XV. században és a XVI. század első felében, amíg pusztává nem vált gyakori jelenség volt. Ezt bizonyítják a ránk maradt peres iratok is.

Zsigmond Budán, 1410-ben kelt levelében Erdélyi László ugodi várnagyot a Koppányban és Kajáron elkövetett károk miatt elégtételre szólította fel és megtiltotta neki, hogy az apátságon és népein szabadságuk sérelmére ítélkezzen.

Amikor az apátság 1429-ben összefoglalja a sérelmeit, amelyeket Koppány ellen elkövettek hat támadást jegyzett fel. Zsigmond király 1430-ban a támadó Garai Miklós nádor és fia ellen vizsgálatot rendelt el. A támadásokat Garai teszéri és kissághi jobbágyai követték el.

Erzsébet királynő egy Tatán, 1438-ban kelt utasításában meghagyta Veszprém megye nemesi bíráinak, hogy a Garai tisztjei által a bakonybéli apátság koppányi birtokán elkövetett sérelmek ügyében tartsanak vizsgálatot és az apátnak szolgáltassanak igazságot.

A Garaiak garázdálkodásával Budán, 1449-ben az országtanács is foglalkozott. Meghagyta a Veszprém megyei bíráknak: mivel Mihály apát gyanúsaknak tartja őket, a Garai László jobbágyaitól a koppányi és a borsodi jobbágyak ellen indított pert, ha az apát az ítéletükkel nem lesz megelégedve, tegyék azt át az országbíró elé.

A század végére is jutott egy Koppánnyal kapcsolatos, a nádori székig eljutott per. Póki Antal a bakonybéli apát szücsi tisztje a Koppányon keresztül vezető úton két székesfehérvári polgártól, két sóval rakott szekeret, amelyet 13 ökör húzott elkobzott. Azt átadta Dózsa koppányi falunagynak, majd a Bakonybélbe történt kísérés után kifosztották őket. A per 300 forint értékű elkobzott vagyonról beszél. A fehérvári keresztesek konventje 1497. április 18-án László béli apátot és tisztjét Póki Lászlót, a két székesfehérvári polgár kifosztása miatt a nádor elé idézte. A társadalmi viszonyokra jellemző, hogy nemcsak sértettként, hanem vádlottként is állt a bakonybéli apát az igazságszolgáltatás előtt.

A község lakosainak száma és összetétele: 1531-ben 8 szegény, 4 szolga, 17 adófizető. A felégetett porták száma 12. 1430-ban: 9 szegény, 4 szolga és 9 adófizető. 1542-ben 7 szegény és 12 adófizető. 1543-ban 12 adófizető lakja és 1545-1546-ban csak 6 portája van.

Ismerjük annak a 31 koppányi jobbágynak a nevét is, akiknek Benedek apát kormányzása alatt, 1542-ben terményszolgálmányai voltak és tizedet, jobbágyadót fizettek. Taal István, 4 1/2 kepe búzát, 1 1/2 kepe rozst és 1/2 kepe zabot fizetett. A többi: Porkoláb Sebestyén, Kucsár Illés, Zalai Balázs, Pátkay György, Nagy Imre, Márkos Péter, Marton Imre, Varga Barnabás, Kertész Tamás, Varga Gergely, Márton Mátyás, Simon deák (aki az uraság kegyessége szerint fizetett), Szekeres János, Ákli János, Ákli Kelemen, Kulcsár Lőrinc, Kiss György, Ákli Péter és Gáspár, Ákli Balázs. A nevekből feltételezhető, hogy a török pusztítások következtében Akli falut az apátság jobbágyai elhagyták és átköltöztek Koppányba.

Keresztény pénz címén Olasz Ambrus 4 krajcárt, Taal Demeter 7, Szekeres Imre, Bakon Simon, és Nagy Simon 5-5, Ferdős István 7 dénárt fizetett. Rajtuk kívül fizetési kötelezettsége volt még: Jósa Albertnek, Kucsár Jánosnak, lntal Orbán helyett "Imre úr" fizetett. Méhek után, méhtizedül Porkoláb Simon, Ákli Péter, Taal István és Vida János 1-1 rajt, ezen kívül Márkus Péter és Taal István 8, ill. 10 dénárt is fizetett.

Az apátság a XVI. század küszöbét elég sok birtokkal lépte át. A tulajdonában volt: Akol, Koppány, Kajár, Agyaglik, Ganna, Borsat, Polány, Móriczháza, Ponyvád, Örs, Újfalu (Gerencsér), Paloznak, Vászoly, Tagyon. Ezeknek a településeknek nagy része a török hódítás keserves korának eredményeként a XVI. század első felében elpusztult, és 1542-ben már csak Koppány, Ujfalu, Móriczhida és Kajár van az apátság birtokában. Jellemző módon Benedek apát, hogy pénze legyen a fegyveres őrség felállítására, az Ugod - Devecser táján portyázó török csapatok ellen 1543. március 26-án Choron András és fiának 200 jó súlyú aranyért Gannát zálogba adta.

A Bakonybéli Apátságot a török az 1550-es évek végére teljesen elpusztította. Koppányt a század első felében Bakith Pál és Móré László fosztogatta, majd Podmaniczky bakonyújvári tisztjei támadták és 1545-ben elfoglalták. Ezt követően, 1548-tól több mint 150 éven keresztül puszta, a Pannonhalmi Főapát birtoka. Az Apátság 1672-ben megkísérli a benépesítését, sikertelenül. A puszta 1676-ban Ibrahim fehérvári szandzságbég kezén van. Lakatlansága 1710-ben szűnt meg, amikor új tulajdonosa a zirci cisztercita apátság, kétszer egymás után telepeseket költöztet a pusztára. Az új lakói is elhagyják és újra pusztává válik. A neve 1716-ban Bakon-Koppány, és az ugodiak, nagygyimótiak használják.

A területére 1718-ban új telepesek: németek, morvák és horvátok érkeznek, akik elődeik példáján okulva fenntartják maguknak a jogot az esetleges elvonulásra. Az új telepesek kitartóbbaknak bizonyultak, megmaradtak és építkezni kezdtek. A telepítő levél nem maradt ránk, ezért nem tudni milyen feltételekkel vállalták a jövevények a puszta benépesítését, a földek megművelését. Ismert viszont egy 1749-ből származó szerződés, amelyet az apátság és a község lakói kötöttek. Ez a lakosság számára robotot, pénzárendát és viktuáliákat állapít meg. Az elköltözni szándékozó hospesnek maga helyett megfelelő kolónust kellett állítani. A sikeres telepítés, a korábbihoz hasonlóan 32 sessinóra történt.

A telepítést követő legrégebbi összeírás 1768-ból való. Ez két példányban készült. Egy magyar nyelvű példány a zirci apátság levéltárában, egy német nyelvű a koppányi községládában (ma a római katolikus plébánián, Bakonykoppányon) van elhelyezve. Össze kapcsolták vele Mária Teréziának 1766-beli urbáriumát, úrbéri rendeletét, valamint 29 féltelkes jobbágy és 32 zsellér családjának a névsorát. A szerződést Veszprém vármegye 1760-ban hagyta jóvá.

A község határa közepes termékenységű. A Gerence kiszélesedő völgye mellett, a Bakonyalja részét képező DNY-ÉK-i irányú, agyagos, helyenként kavicsos, illetve homokos, löszös dombvonalon, tengerszint felett 250 méter magasan fekszik. Határában szántóföldek és a harántvölgyekkel tagolt dombvonulaton legelők vannak. A lakossága elsősorban nem a földművelésből élt, hanem a fejlett háziiparból. A Bakony fájából sokfajta gazdasági eszközt készítettek és azt, valamint a kitermelt tűzifát a pápai piacon értékesítették. Jobbágysága szabadmenetül vendég és bírói fóruma a zirci apátság úriszéke volt.

A község anyakönyvét 1717-től 1754-ig Nagytevelen vezetik, 1755-től a bakonykoppányi plébánián. 1787-től önálló parókiája van, első plébánosa Kapsz Gáspár ciszterci rendű lelkész, szerzetes. A lakói valamennyien római katolikusok. A századvégi, 1785-ben készült összeírásból ismert, hogy a lakóinak száma 475 fő. Ebből polgár 2, paraszt 37, paraszt örököse 37, 56 zsellér és 18 egyéb. A fiúgyermek 113, a nő 214.

Az első tanítók, schulmeisterek: 1733-ban Hans Elencz, 1734-ben Wagner Dániel, az első tanítója és jegyzője egyszemélyben, 50 éven át (1780-tól) Macsunszky József.

Az 1828-as összeírás 35 jobbágyot és 48 zsellért talált a faluban. Közülük négy kézművességet folytatott. A bányáikban vörösmárványt törtek. Erre vezethető vissza, hogy 1910-ben kilencen, 1960-ban harmincnyolcan bányászatból és ipari tevékenységből (pl. mészégetésből) éltek. A termelőszövetkezet is foglalkozott egyidőben vörös(mű-)márvány bányászással a Gerence völgyében, Bakonyújvár alatt. A márványt középületek díszítésére használták.

A község élete alakulásának áttekintése a XX. századforduló után

A századfordulót követő első évtizedben 22 lakosa kivándorolt Amerikába. Egész családok: a Galler család 6, a Balgyó család 4 fővel vették a kezükbe a vándorbotot és menekültek az új világba a szegénység elől.

Az I. világháborúban, a visszaemlékezések szerint, a községnek 18 katonafia vesztette az életét. Ezek: Buchwald Imre, Eigner János, Hazlinger József, Kalmár György, Katzinger Antal, Oláh József, Petter István, Pető Péter, Radics József, Ruff János, Sárközi Pál, Schne János, Schwarcz Rudolf, Venczel Antal, Vesztergom József és Wágenhoffer István.

A forradalmak évei Bakonykoppány felett sem múltak el nyomtalanul. A falu lakossága, a Tanácsköztársaság kikiáltása után háromtagú direktóriumot választott. Tagjai: Mitfer Péter, ifj. Kelemid József és Pintér János. A leváltott bíró helyére Hasprai Márton került. A községi tanácstagok megválasztására 1919. április 9-én került sor. Elnökévé Bartl Ödön tanítói, tagjaivá: Hirsch József középparasztot, Spekhardt István zsellért és Kalmár János nincstelent választották.

A tanácshatalom leverése után a plébános, az egyébként is beteg Bartl Ödön katolikus tanítót olyan lelki megpróbáltatásoknak tette ki, hogy az 1920. március 12-én, 52 éves korában az üldözésbe belehalt. A polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság alatt Kolonics Lipót (1899-1926) volt a falu katolikus plébánosa. A háború utáni és a forradalmak alatti események "nagyon megviselték (írta róla az utódja) úgy, hogy belebetegedett, és attól fogva nem tudott úgy érezni a hívei iránt, mint azelőtt. Persze amilyen volt az "adjon Isten", olyan lett a "fogadj Isten" is. A pásztor és a nyáj nem tudott egymásra találni."

A Nagyatádi földreform idején 4 katasztrális hold földet osztottak ki házhelyeknek. Az Esterházy gróf újmajori birtokából 30 katasztrális hold földet adtak a nincsteleneknek.

A község területe 1935-ben 1140 katasztrális hold volt, amelyből 708 szántó, 16 kert, 35 rét, 8 szőlő, 186 legelő, 34 az erdő és 2,9 a földadó alá nem eső terület. A lakosságából, 1941-ben 83,1% az őstermelő, bányászatból (kőbányászásból) és iparból 16,8%, más foglalkozásból (mészégetésből stb.) 2,1% élt.

A birtokmegoszlás. Gróf Esterházy Tamásnak és a Legeltetési Társulatnak 100-500 kat. hold között volta birtoka. Kilenc gazda rendelkezett 20-50, huszonketten 10 és 20, huszonnégyen 5 hold alatti földterülettel. A kereső gazdasági cselédek és mezőgazdasági munkások száma 71 fő volt.

A Volkszbund nemzetiszocialista agitációja az 1939/1940-es években a német nemzetiségű (sváb) lakosok körében, Bakonykoppányon is megkezdte nemzetbomlasztó tevékenységét. Ennek eredményeként a községben aktív szervezetet hozott létre. Az erőszakos propaganda hatására szaporodott a szervezet létszáma, és a fiatalok közül többen önként jelentkeztek az SS-be. A két ország között létrejött megállapodás alapján a 18-62 éves férfiak - a háború időtartamára - a német véderő hadkötelezettsége alá tartoztak. Ennek jogán 1944. szeptemberében megkezdődött az idősebb korosztály német kényszersorozása.

Egy pápai újságban - október 1-én - megjelent "Példás hadbavonulás Bakonykoppányon" című cikkből az olvasói arról értesültek, hogy a faluban a 18-50 év közötti férfiak, a bevonulás napján, teljes számban elmentek a templomba. Misét hallgattak, meggyóntak és megáldoztak, majd a plébános megáldotta őket. Ekkor volt utoljára együtt a falu apraja-nagyja. A búcsúzás, a veszély érzete hozta őket össze. Félelmükben, maguk és a családtagjaikért való aggódásukban (német behívóparanccsal a zsebükben) sokan sírva, zokogva énekelték együtt és utoljára a mise végén a magyar Himnuszt. És nem azért amire a lelkes újságíró gondolt: a bevonulás örömében. A felismert tévedésüket, a falut, a szülői és a családi házat, egymás tragikus sorsát siratták. Utolsó intő figyelmeztetés volt a számukra, hogy a bevonulás napján megjelentek a községben a bácskai sváb menekültek.

A felszabadulás előtti hónapokban a magyar hatóságok és a német katonai alakulatok a község keleti, délkeleti részén, a polgári lakosságot is felhasználva, védelmi állásokat építettek ki. A bácskai sváb menekültek megérkezése után Zirc - Bakonybél irányából folytatódott a menekültek átvonulása a községen Pápa irányába, Németország felé.

A németek nagy erőket vontak össze a szovjet csapatok megállítására. Bakonykoppányt és környékét a német 6. SS páncélos hadsereg I. SS páncélos hadtestének 12. SS "Hitler Jugend" páncélos hadosztálya védte, szemben a szovjet 3. Ukrán Front 9. gárdahadsereg 39. lövészhadtestének 101, 114. lövészhadosztályai, valamint: a 6. gárda harckocsihadsereg 9. gépesített hadteste 30, 31. gépesített dandárával szemben. A község 1945. március 25-én súlyos harcok után szabadult fel. A németek 96 halottat, 150 hadifoglyot, 2 harckocsit, egy rohamlöveget és 9 ágyút vesztettek. A szovjeteknek 14 halottja volt. Sebesültjeiket az ugodi katolikus elemi iskolában rögtönzött tábori kórházba szállították, akik közül három a község temetőjében alussza örök álmát.

A bombázások és a harcok során 34 ház és 40 melléképület leégett, vagy megrongálódott. A templom és az iskola is megsérült. Egy magyar katona halt meg, a polgári lakosok körében nem történt haláleset. A II. világháborúban a község 12 katona halottját vesztette el. A tankcsapdákat, a futóárkokat, az ágyúállásokat részben már betemették, részben benőtte a fű. A temető tömegsírja, amelyben 20 német és egy magyar katona nyugszik (a többit ott temették el, ahol elesett), a háború ütötte lelki sebek, és a fizikai megpróbáltatások emlékeztetik a községet ért súlyos napokra a község ma élő lakosait.

A Magyar Kommunista Párt 1945. március 30-át követő napokban szerveződött. Alapító tagja volt: Vesztergom József (párttitkár, középparaszt), Bebők Miklós, Frim Lipót, Kertész István, Spekhardt Béla, Kovács Miklós és Miklósné pásztorok. A Szociáldemokrata Párt Buchwald Imrét, a Független Kisgazdapárt Katzer Mátyást választotta titkárává. Az 1945. májusában megalakult Nemzeti Bizottság elnöke Vesztergom József, tagjai: Buchwald Lajos üzemi munkás, Eigner Konrád és Maár Károly gazdálkodók és Speckhardt Béla üzemi munkás.

A Bakonyszücsi Körjegyzőséget, ahova Bakonykoppány tartozott Lehner Nándor és Tétényi Ernő jegyzők irányították. A község bírája Hasprai Márton, a földigénylő bizottság elnöke Gábriel Vendel, a kisbíró Spekhardt Béla volt.

A földreform során kiosztották Esterházy újmajori birtokát és az elkobzott magánbirtokokat. A lakosság megkezdte a romok eltakarítását, az elpusztult házak újjáépítését. A Szövetséges Hatalmak döntése alapján 1946-ban megtörtént a Volkszbund tagjainak és az SS-be bevonult lakosainak Németországba való kitelepítése. Újabb súlyos megrázkódtatás érte német nyelvű lakosainak mintegy 50 %-át. A helyükre a felvidékről kitelepített magyar családok érkeztek, akikkel csak évtizedek múlva sikerült az őslakosoknak megbékélni, az egymással, az egymás mellett való békés együttélést - kölcsönösen - elfogadni.

A község mai életéről (1986-ig)

Bakonykoppány, 1945. január 1-én kisközség, Fenyőfővel együtt a szücsi körjegyzőségbe volt beosztva. A közigazgatási hovatartozása többször változott. A községnek 1950. október 22-től 1962. december 31-ig önálló tanácsa volt, és annak helyben hivatali szervezete működött. A végrehajtó bizottság elnöke Dolog Sándor, a vb. titkára: Balla Sándor, Tóth Jenő, Kordolák Ferenc, Bors Gyula, Pápai Gyula és Máthé Rezső.

Az Elnöki Tanács 1963. január 1-i hatállyal, Bakonyszücs székhellyel községi közös tanácsba való szervezését határozta el. Újabb döntés alapján 1970. július 1-vel, Úgod székhellyel nagyobb tanácsi közösségbe került. Ez a községi közös tanács 1973. április 15-én öt községből állt: Ugod, Bakonykoppány, Bakonyszücs, Homokbödöge, Nagytevel és Adásztevel.

Ma, a falu közéletét, a községi tanácson belül szervezett elöljáróság irányítja, amelynek vezetője (társadalmi megbízatásban) Soós György tsz-üzemágvezető (egyben a tsz MSZMP alapszervezetének titkára) - elöljáró, tagjai: Mészáros Endre üzemmérnök, tsz elnök, és Szalai Endre tsz raktáros, valamennyien tanácstagok. A KISZ-szervezet titkára Schek Judit. A Hazafias Népfront Községi Bizottságának elnöke Pitzer György MÁV-nyugdíjas, titkára Eigner Antalné az óvoda alkalmazottja. A körzet országgyűlési képviselője Weibl Elemér erdészetvezető (Úgod), megyei tanácstagjuk Bors Gyula, az MSZMP üzemi pártbizottságának titkára (Ugod). A közös községi tanács elnöke Márkus Gyula, a vb titkára Eisenbeck Mihály. A község alsótagozatos általános iskolai tanulói Bakonyszücsre, a felsőtagozatosok a korszerűen felszerelt ugodi körzeti általános iskolába járnak. Az iskola igazgatója Varga Béla. Római katolikus lelkésze Szabó László kanonok, plébános (Bakonyszücs).

Az 1956-ot követő politikai konszolidáció Bakonykoppánynak is meghozta a megnyugvást és megkezdődött a faluban az építkezés. Az elmúlt közel harminc év alatt kilencven új és korszerűsített családi ház épült, ami az emberek szorgalmáról, anyagi jólétéről és élniakarásáról tanúskodik. Jelentősen fejlődött a község kommunális ellátottsága. Járda, bekötőút, autóbuszváró, ravatalozó, posta, villany, tejcsarnok, Zirc és Pápa között napi hat autóbuszjárat áll a lakosság rendelkezésére. A Pápateszér és Vidéke ÁFÉSZ új vegyes- és italboltot épített. Új községi tanácsháza, benne kultúrház létesült, amit a közelmúltban tataroztak. Orvosi rendelő és heti kétszeri orvosi körjárat biztosítja az egészségügyi ellátást. Ugodon fogorvos és gyógyszertár is van. A dolgozó szülők óvodáskorú gyermekeinek, a régi iskola helyén létesített központi fűtéssel ellátott 25 férőhelyes óvoda áll rendelkezésére. A lakosság régi vágya, legnagyobb óhaja, a törpevízmű megépítése, a VII. ötéves tervben válik valósággá.

A lakosok száma 1960-ban 419 volt, ma 314. A csökkenés az utolsó öt esztendőben szinte teljesen megszűnt. A fiatalok nem kívánkoznak el, mert életcéljukat és számításukat helyben: a termelőszövetkezetben és az erdőgazdaságban is megtalálják.

A lakosság élete és boldogulásának alakulása szorosan összefonódott a Bakonykoppány központtal működő "Bakonyalja" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet eredményeivel. Az egyéni gazdák körében a termelőszövetkezeti mozgalom 1952-ben érte el az első sikert. A községben 1952. november 1-én megalakult a "November 7" szövetkezet. A közös gazdálkodás rövid életűnek bizonyult. Az 1953-as politikai viszonyok hatására megszűnt.

A falu minden gazdálkodóját tömörítő új termelőszövetkezet 1959. március 3-án alakult meg. Az "egyesülésben az erő" jelszóval 1961. január 16-án, "Bakonyalja" néven egyesült a bakonyszücsi "Bakonygyöngye" termelőszövetkezettel. A mostoha talajviszonyok miatt a gazdálkodásnak egy új formáját választották: a mezőgazdasági termelés mellett melléküzemeket létesítettek. Mészégetéssel, mozaiklap gyártással, fafeldolgozással, műanyagkészítéssel és műmárványbányászattal is foglalkoztak. A munkaegység értéke 1968-ban 76, 1969-ben 95 és 1970-ben 103 Ft volt. A közös vagyon értéke évről évre emelkedett, és 1970-ben elérte a 24 millió forintot.

Az egyesülés után a tagság létszáma 151 fő, amelyből 73 volt a nyugdíjas. A gazdaság a melléküzemekben 199 alkalmazottat foglalkoztatott. Az egyesült tsz Horváth Kálmánt választotta elnökévé, aki a tsz eredményeinek elismeréseként elnyerte a körzet választóinak bizalmát is és 1968-tól, két cikluson keresztül országgyűlési képviselő volt. Több mint 20 éves elnökség után 1984-ben ment nyugdíjba. Utóda Mészáros Endre, aki tagja a közös tanács végrehajtó bizottságának, vala mint Pluhár Imre főagronómus és Régner Tibor főkönyvelő irányítja a közös gazdaságot.

A szövetkezet gazdálkodására a VI. ötéves terv időszakában (1981-1985) a kiegyensúlyozott fejlődés volt a jellemző. Mind a termelési ágazatok értéke, mind a nyereség tömege növekvő tendenciát mutatott. Az üzemi termelési érték 61,6 millióról 92,4 millió forintra emelkedett. A nyereség a tervezett 30,8 millió forintról 45,7 millióra nőtt. A dolgozók évi személyi jövedelme 1985-ben meghaladta a 70 000 forintot. Az üzemi termelési értékből az alap (mezőgazdasági-) tevékenység részaránya az 1981. évi 70,2 %-ról 1985-re 50,63 %-ra csökkent. A módosulást, a tervidőszak alatt beindításra került csontfeldolgozó termelése idézte elő. Ezzel indokolható az is, hogy az állóeszközök nettó értéke 25-ről 40 millió forintra növekedett. A VII. ötéves tervben a hatékonyság növelését, és a kiegyensúlyozott fejlődés biztosítását tűzték ki célul. A beruházások megalapozottak, hosszú távon a szövetkezet jövőjét szolgálják. A takarmányszárító-raktár, a csontüzem és a csirkefarm létesítése több mint 30 millió forint tőke befektetést kívánt. A "Bakonyalja" MGTSZ 1473 hektár területével, 141 dolgozójával és termelési értékével a megyében a legkisebb közös gazdaságok közé tartozik. A népgazdaság elvárásainak, szorgalmas és hozzáértő munkával mindig eleget tettek. - Megállt a saját lábán.


Festői szépségű környéke, hegyei és völgyei kirándulásra, túrázásra alkalmas, vonzza a turistákat. Sajnos a Gerence-völgyet átszelő kisvasutat, amelynek építését a Tanácsköztársaság alatt határozták el, az erdészet megszüntette. A Magas-Bakony egy kellemes kirándulási lehetőséggel lett szegényebb. A történelmi emlékeket idéző helyek: Odvaskő, Bakonyújvár, Huszárokelőpuszta, Királykapu stb. a fölöttük őrködő Kőrisheggyel, ma még az idegenforgalom számára felfedezésre vár. A fafaragók már felfedezték. Erről tanúskodik a Huszárokelőpusztán létrehozott szabadtéri kiállítópark.

Kevés magyar várost és községet ajándékozott meg történelme és jobb sorsa azzal, hogy megünnepelheti települése első említésének 900. évfordulóját. Bakonykoppány lakosságának megadatott az a lehetőség, hogy kilenc évszázadra visszatekintve vizsgálhassa elődei, a falu életét és tisztelegjen a községet alapító magyar, és a történelem viharában pusztává vált helyen letelepedő német nemzetiségű ősök emléke előtt.

FORRÁSMUNKÁK

"Bakonyalja" Mezőgazdasági Termelőszövetkezet, Bakonykoppány. Tájékoztató a VI. ötéves terv végrehajtásáról, a VII. ötéves terv irányszámai. Kézirat. 1986. 6. 1. TSZ Irattár

FEJES Imre: Veszprém megye közigazgatási beosztásai és tanácsi vezetői (1945-) 1950-1981 Veszprém, 1982. Pannon Nyomda, Veszprém

HÓMAN Bálint: Magyar történelem Királyi Egyetemi Nyomda I. kötet. Őstörténet-Törzsszervezet-Keresztény királyság.

ILA Bálint - KOVACSICS József: Veszprém megye helytörténeti lexikona. Akadémiai kiadó, Budapest, 1964.

Magyarország. A királyság megalapításáig. Írta Vaszary Kolos bevezetésével: Frőlich Róbert, Kuzsinszky Bálint, Nagy Géza és Marczali Henrik. Bp. 1895. Kiadja az Athéneum Irodalmi és Nyomda Rt.

Magyarország története I. kötet. Szerkesztette: Molnár Erik. Írták: Székely György, R. Várkonyi Ágnes, Vörös Antal és Varga János. Gondolat könyvkiadó, Budapest 1971.

Magyarország régészeti topográfiája. Főszerk.: Gerevich László. Bp. Akadémiai kiadó. 4. Veszprém megye régészeti topográfiája. Írta: Torma István. A pápai és zirci járás. Írta: Dax Margit, Éri István stb. 1972. 330. 1. Az MTA Régészeti Intézet kiadása.

MAGYARÁSZ Ferenc: Bakonykoppány községnek és családjainak története I. Ismeretterjesztő előadások 1927. november 26-tól. Bekötött, kézzel írt előadások. 220.1. Őrzési helye: R. kath. Plébánia, Bakonyszücs.

RÁCZ István: Tavasz a Bakony felett. A pápai járás élete 1945-1970. Pápa, 1970. 134 1. HNF kiadvány.

RÁCZ István: Köteles tisztelet 1914-1918. A pápai járás községeiből az I. világháborúban elesett katonák névsora. Pápa, 1972. 111.1., 53 fotómelléklet.

SÖRÖS Pongrácz: A Bakonybéli Apátság története. Az önállóság kora 1023-1548. Budapest, 1903. Stephaneum, Szent István Társulat Nyomdája.

Veszprém megye mezőgazdasági termelőszövetkezetei 1948-1983. Írták: Farkas József, Turai Lajos és Dr. Gáncs Lajos. Veszprém, 1985. TESZŐV, Veszprém kiadása. 2471. Pannon Nyomda, Veszprém